Iszonyatos kárt okozhat egy szülő a gyerekének, ha nem látja meg azokat a problémákat, amiket gyerekkorban még könnyebb orvosolni, de később hatalmas hátrányt okozhatnak. Ne vakítson el minket a saját gyermekünk – egyébként érthető és természetes – ragyogása. Cselekedjünk időben!

Előző cikkemben Pistike anyukájáról írtam, mert nyilván az egész gyereknevelés mizéria a szülők dolga. Bármilyen meglepő, a gyerek általában a szülő miatt lesz ilyen vagy olyan. Vannak alapvető személyiségjegyek, amelyek nemigen változnak, vagy csak finomítani lehet rajtuk, de a nevelés, a körülmények egész sokat nyomnak a latban. Ezt persze sokan nem hiszik és kizárólagosan a gyermek természetének tudják be, hogy ha valami probléma adódik.
Óriási különbség van liberális szülő és magát liberálisnak valló szülő között. Az a baj, hogy rengetegen összekeverik a liberális szülőséget a ráhagyással és a kompetenciák nem figyelembe vételével. Nem vagyok Vekerdy rajongó (csak kicsit) és pszichológus sem, csupán igyekszem érthetően leírni a gondolataimat, hogy szerintem szülőként hol mennek félre sokan, hol van az a pont, amikor a gyerek issza meg a levét.

Létezik még Pistike anyukáján kívül másféle szülő is, aki nem látja vagy nem akarja látni, hogy van valami „probléma” a gyerekkel, ő Józsika anyukája (vagy apukája, tetszés szerint cserélgethető), aki mindig elodázza a vizsgálatot, ellenségnek tekinti az óvónéniket, amikor arra utalnak hogy, lehetséges, hogy valami gond van a gyerekkel. Ő az, aki szerint nem köhög a gyerek, csak szimulál, ő az, aki szerint az normális, ha csak a csoki szót hallja meg a gyerek a mondatból. Ő az, aki szerint azért kakál be az ötéves, mert eljátssza az időt (rendszeresen), és ő az, aki majd bebizonyítja a világnak, hogy a férje is diszlexiás volt, mégis elvégzett egy egyetemet, tehát a gyereknek semmi szüksége terápiára majd behoz minden iskoláig. Hiszen még Józsika olyan kicsi.
Józsika 3 évesen bekerül az óvodába. Aranyos, cuki, mosolygós vagy sírós, könnyebben vagy nehezebben szokik be. Eltelik 2 hónap. Az összes gyerek nagyjából beszokott, nem kapnak már reggel sikítófrászt, ha elmegy anyuka vagy legalább könnyen megnyugtathatóak. Józsika azonban nem akar beszokni fél év után sem. Aztán lassan kiderül, hogy a mesét sem szívesen hallgatja, nem áll be a körjátékokba és még nem teljesen szobatiszta. De szuperül eljátszik egyedül a mozdonnyal, nem rombol, néha odaüt ugyan, de alapvetően nincs vele sok gond a csoportban. Néha az őrületbe kergeti az óvónéniket, mert valahogy sehogy sem találja a helyét, bárhogyan is segítenek neki.

Eltelik az első ovis év. Időközben kiderül, hogy Józsika bölcsis gondozónénije jelezte a szülőknek, hogy talán nem úgy érti a dolgokat, mint a kortársai. De a szülők felháborodva mondják ezt az óvónéniknek, hiszen a gondozónéninek nincs is gyereke… Józsikával semmi gond nincs, majd kinövi.
A következő szeptember is elindul, Józsika már nemsokára öt éves. Az óvónénik jelzik a szülőknek, hogy nem feltétlenül stimmel minden, el kellene vinni szakszolgálatba legalább egy vizsgálatra, hátha kapnak olyan tanácsokat, ami segít a gyereknek és a szülőknek is, hogy harmonikusak legyenek a mindennapok. Mert persze menet közben kiderül szépen lassan, hogy otthon is hasonló helyzeteket produkál Józsika, de a szülő szerint annyira okos, mert elszámol százig. És egyáltalán nem baj, ha nem tud megtanulni egy verset, és az sem gond, ha nem játszik senkivel, hiszen apukának is mindig nehezen ment a barátkozás és a mai napig nem szereti a társaságot, mégis belejött az életbe, sikeres, és van két barátja, akikkel kiválóan funkcionál.
Eltelik a középső csoport is úgy, hogy érdemben nem történt fejlesztés. Lehet, hogy a szakszolgálatig eljutottak, de ott annyi mindent mondtak, hogy képtelenség azt a tortúrát végigjárni, hallásvizsgálatra és látásvizsgálatra vinni, délelőtt fejlesztésre járni, stb. Nem mondom, hogy könnyű megoldani, de ezer út létezik, ami elérhető és kivitelezhető. És most nem feltétlenül a legmenőbb fejlesztőházakra gondolok.

Nagycsoportra talán már belátja anyuka, hogy tényleg valami nem stimmel Józsikánál. Csakhogy a gyereket olyan 2 évtől fosztotta meg, ami nagyon nehezen behozható. Az óvónéni, a fejlesztő pedagógus és az összes vele foglalkozó szakember vért izzad, mire „összerakják” a gyereket. Extrém esetben sikerül 1 év kemény munkával behozni a lemaradást, ha a szülők közben támogató háttérré alakultak. De ha még mindig hárít anyuka, úgy nagyon nehéz iskolás évek elé néznek.
Általában minél hamarabb kezdődik a fejlesztés, annál simább az út. Egyik fejlesztésből kinő, belenő a másikba, a gyerek változik, sokkal könnyebben alkalmazkodik, sokkal jobban megismeri a szülő a gyerekét, jobban el tudja dönteni mire van szüksége. Az ovis évek még „kényelmesek” a fejlesztéshez, az iskolás évek már nagyon nem. Persze ha kell, akkor csinálni kell, csak közben ott van Damoklész kardja a szülő és a gyerek felett, mert a tananyag meg halad, párhuzamosan kell haladni.

Lehet szidni a magyar oktatási rendszert. Van miért. Igazán brutális. Egy átlagos képességű gyereknek egy átlagos iskola is igazi daráló. Ez tény. Pláne, ha a gyerek mellette sportol, zenét tanul vagy bármilyen más hobbija van. Ehhez tegyük még hozzá akkor a fejlesztést. Ugye? Iskolás korban ez már tényleg horror.
Józsika anyukája, ha nem szakít a hiúságával, valószínűleg egyik iskolából a másikba fogja vinni a gyereket és sehol sem lesz megfelelő a tanító néni. Józsika pedig egy tökéletes gyerek, aki szárnyalhatna is, ha idejében észbe kapott volna anyuka.
Ne légy olyan, mint Józsika anyukája!

Ha kedvet kapott a mozgáshoz, és az úszást választaná, vagy gyermekét taníttatná, hívjon minket! Klikk az elérhetőségekért!